Néhány éve részt vettem egy grafológiai elemzésen, ahol a szakértő teljesen átfogó és reális képet adott a személyiségemről és az adott élethelyzetemről, lehetséges verziókkal a jövőt illetően. Tekintve, hogy a digitalizációval egy fontos készségünk, a kézírás fog kimaradni az életünkből, ahogy erről egy korábbi bejegyzésben is írtam, kíváncsi voltam, hogyan vélekedik erről a témáról egy grafológus. Dr. Zsupán Ildikót kértem meg, hogy beszélgessünk a kérdéskörről. Nézzük a válaszokat. 

Mennyire számíthat jó alapanyagnak az elemzéshez az aktuális íráskép a kézírás általános csökkenésének figyelembe vételével?

A grafológus egy kézírás vizsgálata során a normaírástól való eltérés jeleit, ennek mértékét, módját vizsgálja. Magyarországon az általános iskolákban 1956 óta az ún. „c”-kötéses álló írást tanítják. Az idősebbek írását a korábbi normaírásokhoz kell viszonyítani, ezért a grafológusnak ismernie kell az író személynek az életkorát. Nyilván minél kevesebbet ír valaki kézzel, annál kevésbé van alkalma a saját normáját, írásának a sajátos, csak rá jellemző jegyeit kialakítani.

Ebben az értelemben, ha a jelenlegi tendencia tovább folytatódik, akkor a grafológiai elemzések jelentősége csökkenni fog. Pillanatnyilag a mostani 30 éves korosztálytól felfelé még sokan kézzel is írnak, ezért a grafológiai vizsgálathoz szükséges „alapanyag” még rendelkezésre áll. Azonban az ebbe a korosztályba tartozók közül azoknak az írásképe, akik kevesebbet írnak (például nem szellemi foglalkozásúak), kevesebb egyedi jellegzetességet mutat.

Egyébként az egyedi íráskép nagyjából a serdülő kor végére (18 éves kor körül) szokott stabilizálódni, de ez nem azt jelenti, hogy életünk végéig változatlan marad. Írásunkon lelkiállapotunk változásai, a növekvő életkor (nagyobb gyakorlottság, később pedig esetleg a szellemi hanyatlás) is látszik.

Ezért ugyanannak a személynek különböző időszakokból származó írásmintáiból személyiségének fejlődésére, változásaira is lehet következtetni. Egy 8-12 éves gyereknek az írásából viszont még nem, az legfeljebb családi problémákra, kötődési zavarokra utalhat. Ezzel foglalkozik a pedagógiai grafológia.

Még nem beszéltünk az aláírásról, ami szerintem a digitális világ további térhódításával is meg fog maradni, hiszen egy számítógépen megírt és kinyomtatott dokumentumot, levelet az aláírásunkkal hitelesíteni kell. Az aláírás pedig azt a képet tükrözi, amit magunkról a külvilágnak be akarunk mutatni. Ha ennek az írásmódja jelentősen eltér a kézzel írott szöveg, levél többi részétől, akkor az aláírásban inkább azt mutatjuk be, amilyenekké válni szeretnénk, nem a reális énünket. Ebben az értelemben az aláírás a legtöbbet akkor árul el rólunk, ha van mihez hasonlítani.

Vannak jól észrevehető különbségek egy mostani és egy 10-15 évvel ezelőtti kézírás között? Látszik a kézírásunkon a digitális kor lenyomata?

Erre a kérdésre részben már válaszoltam, részben pedig nincs személyes tapasztalatom, mivel 10-15 éve keletkezett írásokat nem vizsgáltam. Az biztos, hogy a mai nyelv nyilván nem ugyanolyan, mint volt 10-15 éve, hiszen ma már új szavakat, fogalmakat használunk, a régebbieket pedig egyre kevésbé, a nyelvhasználat folyamatosan változik. De a kérdés nem elsősorban erre irányult. Azt nem tapasztalom, hogy az sms-ekben használt rövidítések, vagy az ékezetek elhagyása megjelenne a kézzel írott szövegekben, viszont például olyan írásmintát már elemeztem, amelyben egy-két „smile” el volt helyezve, de ennek nincs jelentősége (ugyanúgy lehetett elemezni az írást, mint egyébként).

Az írásképünkből kiderül, hogy hajlamosak vagyunk-e függő viszony kialakítására tárggyal, személlyel? Mutathat-e a grafológia irányt ennek a kérdéskörnek a feltárásához?

A függőség nagyon sok mindennel kapcsolatban kialakulhat, így valóban az okos telefonok állandó használatával kapcsolatban is. A grafológiában a drog, gyógyszer, alkoholfüggőség írásképre gyakorolt hatását vizsgálták, és szakemberek leírták, hogy ezeknek milyen grafológiai jelei vannak. Azt tudni kell, hogy ilyenkor soha nem csak egy jellemzőről van szó, hanem mindig több jel együtteséről. Ezekből azt is meg lehet állapítani, hogy milyen drogtól való függőségről van szó, illetve ez milyen mértékű.

Az okostelefonok túlzott mértékű használatával kapcsolatban én nem tudok ilyen vizsgálatokról, de mivel ennek bizonyos mértékű személyiség torzító hatása biztosan van, ez az írásképben is megjelenik. Gondolok itt elsősorban az énképpel kapcsolatos problémákra, például az offline térben önbizalomhiánnyal küzdő személy az online térben a posztjai alapján magabiztosnak tűnhet, de az írásképe elárulja, hogy ez csak egy szerep, amivel kompenzál. Ugyanígy, ha valaki a való életben nehezen teremt kapcsolatokat, ezt kompenzálandó, a facebook-n rengeteg ismerőse, úgymond kapcsolata lehet. Egyébként a nem kellően reális énkép mindenfajta függőség kialakulására hajlamosít, mert befolyásolhatóságot, érzelmi labilitást, alkalmazkodási problémákat okozhat, és ezeknek a grafológiai jelei látszanak az írásképen.

Ön szerint mit veszít az emberiség, ha a folyóírást, kézírást hanyagolja vagy akár teljesen elhagyja? Mire kellene ügyelnünk a digitális világban grafológus szemmel?

Nekem, mint grafológusnak nem is lehet más a véleményem, mint az, hogy nagyon sokat veszíthetünk, ha elhanyagoljuk vagy teljesen elhagyjuk a kézírást.

Hiszen gondolataink kézírással való rögzítése lehetőséget nyújt az önkifejezésre, sokkal inkább tükrözi önmagunkat, mintha egy billentyűzeten tesszük ugyanezt.

Korábban például elterjedt volt a naplóírás, amiben az emberek nemcsak gondolataikat, véleményüket, félelmeiket, örömeiket rögzítették, hanem tényleg benne volt az egész személyiségünk. Ez a személyes véleményem, amit azonban az agykutatók vizsgálatai is igazolnak. Az alábbiakban Hámori József akadémikus, egyetemi tanárnak, agykutatónak a véleményét idézem.

E szerint a kézírásnak számos, a kreatív gondolkozást, térérzékelést, arcfelismerést, finom motorikus képességek kialakulását elősegítő hatását felismerték.

Aki sokat olvas, az az írásának fejlődésén is meglátszik, de az írástanulás mindig megelőzi az olvasást. Korábban természetes volt, hogy az egyetemisták az előadások során kézzel jegyzeteltek, vagy a tankönyvből vázlatokat készítettek, ami nagymértékben elősegítette az ismeretek rögzülését, kétségeim vannak arról, hogy ez manapság is így működik.

Az előbbiekből az következik, hogy a mai digitális világban is tudatosabban kellene figyelnünk arra, hogy ne csak a könnyebb és gyorsabb megoldást (a billentyűzeten való kommunikációt) válasszuk, hanem időnként kézzel is írhatunk leveleket, képeslapokat, ünnepi üdvözleteket, amelyek egyébként is sokkal személyesebb, intimebb formái a kommunikációnak. És ne csak filmeket nézzünk, hanem olvassunk sokat!